Újpesten nyert az ellenzék, Miskolcon a Fidesz vitte az időközi választást
Nyolc településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap: a legfontosabb helyszíneket 1–1-re hozta az ellenzék és a Fidesz.
Nyolc településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap: a legfontosabb helyszíneket 1–1-re hozta az ellenzék és a Fidesz.
Többek között Derecskén, Kisasszondon, Örménykúton és Budapest IV. kerületében a 12. egyéni választókerületben választanak új önkormányzati képviselőket vagy polgármestereket.
A kerületben időközi voksolás volt. Ez előtt több, a Fidelitashoz köthető személy létesített új lakcímet a kerületben.
A lakcímváltoztatás révén az érintettek akár szavazhattak is. A Momentum a helyi választási bizottsághoz fordult.
A Magyar Narancs szerint a két párt emberei korábban is szavaztak együtt. Később megszólalt az érintett DK-s politikus is, és árnyalta a képet.
Az eredmény azt jelentheti, hogy az ellenzék elveszíti a többségét, két volt jobbikos ugyanis gyakran a kormánypártokkal szavaz.
Csikósné Mányi Júlia a szavazatok ötven százalékát szerezte meg.
Van, ahol lemondás, máshol a polgármester halála miatt kellett a szavazást kiírni.
Hadházy Ákos azt írta, a Rákosfalva parkban található pártiroda bezárt, a tagság nem tud hova menni.
Három időközi választást is tartottak vasárnap: Budapest XXII. kerületében egyéni képviselőt, Cserháthalápon és Mőcsényen polgármestert választottak.
Miután a DK többször "ráindult" az ellenzéki jelöltekre, az időközi választásokon nem számíthatnak az MMM támogatására. Gyurcsány Ferenc pártja azzal reagált: Márki-Zay személye vezetett a kétharmadhoz.
Egy kivétellel mindenhol függetlenek versenyeztek a polgármesteri címekért, a Fidesz és az ellenzék hat pártja sehol sem indult, viszont mindenhol volt legalább két-három jelölt a falvak vezetésére.
Hárman indultak az önkormányzati képviselői székért.
Az érvényes szavazatok 85,8 százalékával a Fidesz-KDNP jelöltje, Varga Krisztián nyert Esztergom 1. számú egyéni választókerületében a vasárnapi időközi választáson – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
Nyolc településen tartottak időközi választást tartottak vasárnap.
Mindkét Veszprém megyei településen feloszlott az előző testület, ezért választhattak új polgármestert a helyiek.
Egy helyet sikerült megtartania a Momentumnak.
Egy régebben balra húzó, tavasszal viszont a Fideszt választó körzetben győzött az ellenzéki jelölt Isaszegen.
Két időközi választás is zajlik vasárnap Csongrád-Csanád megyében. Ásotthalmon Toroczkai László helyére öten pályáznak, Mártélyon mindkét jelölt egykor Lázár János munkatársa volt. A kormányzó párt a legkisebb faluhoz is ragaszkodik.
Dunaújvárosban 2019 őszén mind a tíz körzetben az összellenzéki jelöltek győztek.